Ugrás a fő tartalomra
Edzés

8 millió cél | A szorongás leküzdése testmozgással – Ryan története

8 millió cél | A szorongás leküzdése testmozgással – Ryan története
Lauren Dawes
Író és szakértő4 év Ago
Lauren Dawes profiljának megtekintése

Fordította: Rózsa Zoltán

Ryan Walklett 25 éves, egy londoni póthaj és paróka szalonban dolgozik. Obszesszív módon törekedett elérni a vágyott sovány fizikumot és súlyos mentálhigiénés problémákkal kellett szembenéznie. Problémái egésze addig megnehezítették életét, míg rá nem lelt a futásra. Ryan nagy lépést tett a szorongás leküzdésének érdekében, és készen állt az újabb kihívások teljesítésére. Az alábbi cikkben megismerhetitek sikertörténetének részleteit.

Ryan története

“Igazán rossz mentálhigiénés állapotban voltam pár éve. Iskolás éveim során túlsúlyos voltam, és ezért rendszeresen az iskolai piszkálódás céltáblájává váltam. A testalkatom miatt ért csúfolódás következtében kialakult bennem egy kényszeres vágy, hogy nagyon, nagyon vékony legyek.

 

Szükségem volt némi időre, hogy rájöjjek arra, hogy nem vékony akarok lenni, hanem egészséges.

 

Akkoriban igazán súlyos mentális problémákkal kellett szembenéznem. Súlyos generális szorongás és depresszió gyötört. Egy online cikkben azt olvastam, hogy a futás segíthet az állapotomon, így adtam egy esélyt a testmozgásnak. Az étrendem is komoly változtatásokat igényelt, hiszen akár heti három alkalommal is fogyasztottam gyorséttermi ételeket. Igazán rossz szokás volt, amelyet még a lakótársam is szóvá tett.

Elkezdtem rendszeresen futni, és jelentkeztem a London Maraton versenyre, amely arra késztetett, hogy vegyem komolyan a felkészülést. Beszereztem a szükséges futó felszerelést, és elbizakodva azt gondoltam, minden rendben lesz. Azonban igen kevesen számolnak be arról, milyen valós kihívásokkal és fájdalommal jár a futás. Kellet némi idő, amíg hozzászoktam.

Egy kis idő elteltével szembetűnő volt számomra, hogy a futás következtében javult mentálhigiénés állapotom, így elkezdtem másképp szemlélni a sportot. Kezdtem én időként tekinteni a futásra. Elkezdtem jobban érezni magam a bőrömben, tisztábban láttam céljaim, és az, hogy testem fittebbé vált, csak a hab volt a tortán.

Ryan története

Ez volt számomra a belépő a fitnesz világában. Jelenleg jóval aktívabb sportélettel rendelkezem, de korábban tartózkodtam az edzőterem látogatásától vagy a csoportos órákon való részvételtől. Aggasztott, hogy mások jobb fizikai állapotban lehetnek, mint én. Még ahhoz is túl ideges voltam, hogy besétáljak egy sportlétesítménybe és segítséget kérjek másoktól.

 

Mindössze arra van szükség, hogy elhatározd magad és túltedd magad az első akadályokon. Sikerült túllépnem félelmeimen, és igazán szeretem azt, hogy nyitottabbá váltam. Élvezem az új sportok és edzésmódszerek kipróbálását. 

 

Találtam egy spinning órát körülbelül egy éve, és igazán elégedett vagyok vele. Eleinte a csoporttagok introvertáltak voltak, és még a beszélgetéstől is tartottak. Ez azonban idővel változott, és igazán pezsgő közösségi élet jellemzi az órákat, a hetem csúcspontját jelentik a közös edzések.

További hatalmas előnye új életvitelemnek az, hogy széles baráti körre tettem szert. Mielőtt fizikailag aktívabbá váltam, nem rendelkeztem jelentős szociális élettel. Korábban csak a munkatársaimmal tartottam baráti kapcsolatot. Örülök, hogy sikerült új embereket megismernem.

 

Fantasztikus egészségesnek érezni magam. Úgy gondolom, ez az egyik legjobb dolog, ami az új életvitelemből következik. Nem igazán izgat testalkatom, vagy az, hogy mekkora izomtömeggel rendelkezem. Az elsődleges számomra az, hogy jól érezzem magam a bőrömben.

 

Sikerült megtanulnom, hogyan kell kordában tartanom érzéseim, így mentális egészségem is sokat javult. A futás hozzájárult ahhoz, hogy megtanuljam a különbséget a pszichés és a fiziológiai gátak között. Rájöttem, hogy jelentős különbség van aközött, amikor csupán azt gondolom, hogy erre képtelen vagyok és az olyan esetek között, amikor valóban képtelen vagyok valami teljesítésére.”

 

Lauren Dawes
Író és szakértő
Lauren Dawes profiljának megtekintése

Lauren Angol irodalom szakon végzett. Mindig is szerette az úszást, az elmúlt években fedezte fel a súlyzós edzésben rejlő lehetőségeket és sokat szeretne fejlődni még a heti hot jóga óriáin is.

Hétvégén szeret főzni és szívesen kipróbál új recepteket lakótársaival - különösen azért, hogy le tudja magáról rázni a berögzött egyetemista szokásokat, hogy gyorsan elkészíthető, túlélő tésztákon él. Ezen felül határozottan hiszi, hogy fontos megtalálni az egyensúlyt az edzőterem és a szórakozás között.

Tapasztalatáról megtudhatsz többet itt.

myprotein