Ugrás a fő tartalomra
Edzés

Ez történik a súlyoddal, ha a pároddal együtt edzel

Ez történik a súlyoddal, ha a pároddal együtt edzel
MyproteinHU
Író és szakértő6 év Ago
MyproteinHU profiljának megtekintése

Pároknál ezt a fogyás „továbbgyűrűző hatásának” nevezik.

Mindannyian tudjuk, hogy pároknál a fogyás bizony egy aknamező lehet. Az emberek közismerten szuper ingerlékenyek lesznek, ha visszafogják az ételfogyasztást, vagy ha nem látják magukon a várt eredményt. Katasztrofális következményekkel járhat, ha kicsit is rosszul válaszolja meg valaki a „Nagy a fenekem ebben a ruhában?” kérdést, de ha a párok együtt fogyókúráznak, annak lehet pozitív hatása is egy friss tanulmány szerint.

Egy új tanulmány kimutatta, hogy azok, akiknek a partnere aktívan próbál fogyni, ők maguk is fogynak. Ezt nevezik a fogyás „továbbgyűrűző hatásának”.

A kutatás

A tanulmány során 130 25 év feletti férfit és nőt osztottak be egy hathónapos időtartamra egy-egy súlymenedzsment csoportba. A kutatók a résztvevők partnereinek is nyomon követték a súlyát, annak ellenére, hogy ők nem csatlakoztak egy fogyókúrához sem.

Miután véget ért a kísérlet, a kutatók azt figyelték meg, hogy a partnerek súlya legalább 3%-kal csökkent annak ellenére, hogy ők nem fogyókúráztak. 3%-nyi súlycsökkenés nemzetileg (Egyesült Királyság) ajánlott, hogy így mérhetően jobb legyen egészségünk, például inzulinérzékenységünk.

Az Obesity Reviews egy kutatása szerint a párok súlya nagymértékben kölcsönösen függ egymástól. Gyakran hasonló súllyal kötnek házasságot, majd idővel egymás súlyának görbéjét kezdték tükrözni.

Sajnos nem csupán a fogyásról bizonyosodott be, hogy továbbgyűrűző hatással rendelkezik. A New England Journal of Medicine szaklapban közzétett kutatás kimutatta, hogy ha a pár egyik tagja túlsúlyos lesz, úgy a másik fél 37%-os valószínűséggel lesz szintén túlsúlyos.

A zsírpárnák elleni küzdelem sok előnnyel járhat, ha a társad is részt vesz benne. Javulhat a kommunikáció, nőhet a fizikai és érzelmi intimitás a Health Communication-ben olvasható tanulmány szerint.

A vizsgálat arra is rámutatott, hogy néhány esetben, ha a pár egyik tagja fogyott, másikuk viszont nem, annak a kapcsolatuk esett áldozatul. Akik nem fogytak, nem voltak hajlandók változtatni, így a kapcsolatban feszültség lépett fel, fenyegetve érezték magukat, bizonytalanná váltak a társuk súlycsökkenése következtében, kritikus megjegyzésekkel illették párjukat, és még egészségtelen ételekkel is megpróbálták erőfeszítéseiket megnehezíteni.

Ne engedd azonban, hogy ezek a hírek aláássák a karcsúsodásra való törekvéseidet! Csak legyetek tisztában az esetleges csapdákkal, melyekkel párként szembe kerülhettek, így helyesen tudjátok majd kezelni őket! Íme, néhány tipp, hogy hogyan fogyjatok közösen anélkül, hogy rámenne a kapcsolatotok:

Emlékezz a nemedre!

Párok esetén, a fogyás közös útján nem mindig csökken azonos mértékben a két fél súlya. Az Exercise and Sport Sciences Reviews kutatása megmutatta, hogy a férfiak súlya gyakran nagyobb mértékben csökken edzés következtében, mint a nőké. Feltehetően azért, mert a nőkre nagyobb éhség tör rá edzés után.

Emlékezz, hogy az erőfeszítéseitek eredménye nem mindig jelent azonos súlycsökkenést! Ne engedd, hogy a mérlegen megjelenő eltérő számok letörjenek!

Ne váljon belőled kaja zsaru!

Nagyon idegesítő, ha a ételedet aprólékosan felügyeli a társad. A European Journal of Nutrition tanulmánya szerint a fogyás zavart okozhat a szerotonin bioszintézisében, amely hangulatingadozáshoz vezethet. Ez azt jelenti, hogy időről időre valószínűleg mindkettőtöknek lesznek érzékeny pillanatai a fogyókúrátok során (különösen, ha kajáról van szó).

Bár a kötődést erősíti, ha közösen főztök, a szégyen és megbántódás elkerülése érdekében az a legjobb, ha a saját étrendedért és edzésedért felelsz, és engeded, hogy a társad is ugyanezt tegye!

Barátságos versengés

Egy kis versengés közted és a párod között nagyszerű, felpörgethet és mindkettőtöket motiválhat. De ha a társad többet fogyott, akkor maga a fogyás érzékeny témává válhat, irigységet válthat ki.

Támogassátok egymást, és tudasd a társaddal, hogy hol tartasz (akkor is, ha jobban teljesítettél, mint ő)!

Tetszett a párok fogyásáról szóló cikk?

Táplálkozás

Étrendtervezés 5 lépésben

Az áhított fizikum elérésnek az alapja a célnak megfelelően összeállított étrend. Ha tettél egy új évi fogadalmat – legyen az izmosodás, fogyás, erősödés vagy a teljesítményed bármilyen mértékű növekedése – akkor annak eléréséhez egy jó étrend nélkülözhetetlen.

1. Gorin, A. A., Lenz, E. M., Cornelius, T., Huedo‐Medina, T., Wojtanowski, A. C., & Foster, G. D. (2018). Randomized Controlled Trial Examining the Ripple Effect of a Nationally Available Weight Management Program on Untreated Spouses. Obesity. 26(3) 499-504.

MyproteinHU
Író és szakértő
MyproteinHU profiljának megtekintése
myprotein