Ugrás a fő tartalomra
Kiegészítők

THE Gainer: Az új és továbbfejlesztett tömegnövelő turmix

THE Gainer: Az új és továbbfejlesztett tömegnövelő turmix
Evangeline Howarth
Író és szakértő5 év Ago
Evangeline Howarth profiljának megtekintése

Olvasási idő: 4 perc Fordította: Kelemen József

Egy olyan világban élünk, ahol sokkal könnyebb egy magas cukortartalmú nasit elfogyasztani, mint valamilyen teljes-értékű ételt, így elég nehéz tiszta izomtömeget növelni, legalábbis segítség nélkül. Annak érdekében, hogy a hiányzó kalóriákat kényelmes módon pótolni tudd, meglehet, hogy a tömegnövelőkhöz fordulsz segítségül. A gond csak abból adódik, hogy sok tömegnövelő csordultig van cukorral és üres kalóriákkal, ami által akár ugyanannyi zsírt is felszedhetsz, mint izmot.

Ha ez ismerősen hangzik, akkor érdemes kipróbálnod, az új és továbbfejlesztett tömegnövelő turmixunkat a THE Gainert. Folyamatosan keressük, hogy hol is tudnánk fejleszteni a termékeinken azért, hogy a teljesítményed mindig a csúcson maradjon. Szóval, annak érdekében, hogy egy igazán finom tömegnövelővel szolgálhassunk, ami által a lehető legtisztább izomtömeget tudd felszedni, a hatóanyagok összetételét is megváltoztattuk, nem csak az ízeket.

Most pedig elolvashatod az összefoglalót arról, hogy miben is különbözik a THE Gainer a régi Mygainerhez képest…

The Gainer prémium tömegnövelő turmix

Íz és állag

Az íz és állag nagyon fontos, olyan termékeknél, melyeket mindennap iszol. Ezért, hihetetlenül keményen dolgoztunk azon, hogy kifejlesszük az eddigi legfinomabb tömegnövelőnket.

A régi csoki és eper ízből hiányzott valami különleges. Ezért a turmixot csokis brownie és eper milkshake ízekben alkottuk újra, ha ezeket az ízeket megkóstolod biztosan meg akarod majd inni az egészet.

A Mygainer egy kicsit sűrű volt, ami nem tette egyszerűvé a fogyasztását, és nem volt élvezhető az állaga. Szóval ezen is fontos változtatásokat eszközöltünk. Az új lágy állag és ízletesség gondoskodni fog arról, hogy innentől élvezettel fogyaszd a turmixot.

Súlyemelés férfi - tömegnövelés

Tápanyagok

Már a Mygainer is elég tisztességes makrókkal rendelkezett, a tiszta tömegeléshez, azonban mi ezen még tovább javítottunk. Mindkét íz pontosan 2:1 arányban tartalmaz szénhidrátot (110 gramm) és fehérjét (55 gramm), így a tested legjobban tud majd regenerálódni edzések között.1

Az edzések után, a szénhidrátok feltöltik a felhasznált glikogénraktárakat, és segítik az izomsejtek fehérje felvételét. Úgyhogy ez az arány optimális az izomépítés szempontjából.2

A The Gainer 10 gramm egészséges zsírt is tartalmaz, ami feladatokhoz szükséges, mint az energiaszolgáltatás vagy éppen a sejtnövekedés.3 Ezek a zsírok közepesen hosszú trigliceridekből (MCT) és lenmagból származnak, ezért a turmixunk, tápanyagtartalom szempontjából sokkal kiegyensúlyozottabb lett, mint eddig.

Tömegnövelő turmix shake fogyasztás

Szénhidrátok

A THE Gainer változatlanul gyors és lassú felszívódású szénhidrátok csúcsminőségű keverékét tartalmazza, hogy azonnal és hosszabb távon is elláthasson energiával. A Carb10™ és az Többszörösen elágazó ciklikus dextrin (angolul: Highly Branched Cyclic Dextrin, HBCD) adja meg ezt a tökéletes egyensúlyt a gyors és lassú, folyamatos energiaszolgáltatás között.

A Carb10™-nek kicsi az ozmolalitása, ami által gyorsan keresztüljut a gyomron, illetve alacsony glikémiás indexxel rendelkezik, ami pedig azt jelenti, hogy nem emeli meg túlzottan a vércukor- vagy inzulinszintet, és lassan, hosszan tartóan fog energiát biztosítani az izmoknak.

A kutatások minimális inzulin és vércukor választ mutattak ki a Carb10™ bevitel után 1-2 órával, a maltodextrin ezzel szemben jelentősen megemeli a vércukor- és inzulinszintet, ami utána hirtelen le is esik.4

A Ciklikus Dextrin szolgáltatja a gyors energiát, ezzel kiegyensúlyozva a szénhidrátkeveréket. Azonban ez sokkal másabb, mint a többi gyors felszívódású szénhidrát, melyek előszeretettel szerepelnek más tömegnövelőkben. Szintén alacsony ozmolalitással rendelkezik, ami által kevesebb időt tölt a gyomorban, és a vastagbél választja ki, ami által gyorsabban tud az izmokhoz jutni.

Abból a szempontból is egyedi, hogy a lebontása és véráramba jutása fokozatosan történik, ami által a vércukorszintünk nem ingadozik annyira, újfent megelőzve a vércukorszint leesést.

A MyGainerrel szemben, ez tartalmaz még gluténmentes zablisztet és hajdinalisztet is. Mindkettő alacsony glikémiás indexxel rendelkezik és az energiát lassan szabadítják fel. A hajdina egy tápanyagban kimondottan gazdag összetett szénhidrát, ami rengeteg ásványi anyagot, antioxidánst és rostot tartalmaz, hogy segítse az emésztést.

A THE Gainer, még alacsonyabb cukortartalommal is bír, mint a Mygainer, szóval minden kalória csakis jó helyről származik. Ezáltal tömegnövelés alatt segíthet a test-összetételed fejlesztésében.5

Legjobb tömegnövelő turmixok a gyors tömegnöveléshez

Fehérje

Nagyon sok tömegnövelő fő fehérjeforrásai a tejsavófehérje koncentrátum és tejfehérjék, ezek pedig sokkal kevesebb fehérjét és több zsírt tartalmaznak, más fehérjeporokhoz viszonyítva.

Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb izmot felszedhesd, a THE Gainer-be gyors és lassú felszívódású fehérjék is megtalálhatóak. Így a tested azonnal megkapja az üzemanyagot a fehérjeszintézishez, és több órán keresztül fenn is tartja azt.

A fehérje-keverék viszonylag hasonlít a MyGainer fehérje-összetételéhez, mivel tartalmaz tejsavófehérje izolátumot, tejsavófehérje-foszfolipid koncentrátumot. Az izolátum magasabb fehérjekoncentrációval rendelkezik (kb. 90%), és kevesebb mennyiségű zsírt, koleszterint és szénhidrátot tartalmaz, mint sok más fehérjepor, tehát az izolátum nagyon jó „makrókkal” rendelkezik.

A MyGainerrel ellentétben, a THE Gainer micelláris kazeint is tartalmaz, amely lassabban emésztődik meg mint a tejsavófehérje, tehát hosszabb idő alatt jut el a fehérje az izmokhoz. Ezen kívül a kazein nagyon jó BCAA és glutamin forrás is, melyek kulcsfontosságúak az izomépítés szempontjából.

A másik részről pedig, a THE Gainerben megtalálható a hidrolizált tejsavófehérje is, ami a leggyorsabb felszívódású tejsavófehérje izolátum a piacon. Ebben a hosszú fehérjeláncok kisebb peptidekre vannak bontva, ezáltal gyorsabb lesz az emésztése, ami által nagyon gyorsan eljutnak az aminosavak az izomba az izomépítéshez.

Egyszerűen fogalmazva, a THE Gainer gyorsan eltelíti az izmokat fehérjével és ez a hatás még hosszú ideig fennáll majd - ez tényleg egy csúcsminőségű fehérjekeverék a tiszta, zsírmentes izomtömegnöveléshez.

Útravaló

Készülj fel a tápanyagigényed kielégítésére és a céljaid elérése a THE Gainer-rel. Ami tökéletes arányban adja meg számodra a tápanyagokat: a minőségi fehérjét, szénhidrátot és zsírt. Segítségével pillanatok alatt elérheted a céljaid.

Cikkeink kizárólag információs és tanulási célokra szabad felhasználni, és nem vehetőek orvosi tanácsnak. Ha kétségei vannak konzultáljon egészségügyi szakemberrel, mielőtt étrend-kiegészítőket használna, vagy jelentős változásokat vezetne be étkezési szokásaiban.

1 Samadi, A., Gaeini, A. A., Kordi, M. R., Rahimi, M., Rahnama, N., & Bambaeichi, E. (2012). Effect of various ratios of carbohydrate-protein supplementation on resistance exercise-induced muscle damage. The Journal of sports medicine and physical fitness52(2), 151-157.

2 Rasmussen, B. B., Tipton, K. D., Miller, S. L., Wolf, S. E., & Wolfe, R. R. (2000). An oral essential amino acid-carbohydrate supplement enhances muscle protein anabolism after resistance exercise. Journal of applied physiology88(2), 386-392.

3 Dutchen, S. (2010). What Do Fats Do in the Body? National Institute of General Medical Sciences.

4 Compound Solutions Inc. Carb10™.

5 Miller, W. C., Lindeman, A. K., Wallace, J., & Niederpruem, M. (1990). Diet composition, energy intake, and exercise in relation to body fat in men and women. The American journal of clinical nutrition52(3), 426-430.

Evangeline Howarth
Író és szakértő
Evangeline Howarth profiljának megtekintése

Evangeline fiatal kora óta versenyszerűen sportolt. RYA minősített vitorlás oktatóként tisztában van vele, hogy mennyire fontos a megfelelő táplálkozás az extrém és állóképességi sportokban, mivel a Team GBR csapatában és az egyetemi első számú csapat edzőjeként és kapitányaként szerzett tapasztalatot.

Szabadidejében Evangeline szeret futni, különösen maratonokat. Hétvégén vízi sportokat űzve vagy a hegyekben túrázva találod. Kedvenc estéit HIIT edzésekkel vagy guggolásokkal tölti az edzőteremben, mielőtt összedobna egy jó fűszeres ételt, egy tonna zöldséggel - yum!

Evie tapasztalatairól itt tudhatsz meg többet.

myprotein