Ugrás a fő tartalomra
Kiegészítők

Friss ajánlás készült a D-vitamin használat kapcsán a Semmelweis Egyetem vezetésével

Friss ajánlás készült a D-vitamin használat kapcsán a Semmelweis Egyetem vezetésével
MyproteinHU
Író és szakértő2 év Ago
MyproteinHU profiljának megtekintése

Az első hazai, D-vitaminnal kapcsolatos egységes ajánlás tíz évvel ezelőtt készült. Azóta az idei a negyedik alkalom, hogy az érintett szakmai szervezetek az új tudományos eredmények alapján aktualizálták az iránymutatást egy országos konszenzus konferencia keretein belül.

Dr. Takács István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikája által szervezett konferencia szervezője szerint a D-vitamin fontos szerepet játszik a csontanyagcserében, a daganatok – leginkább a vastagbél- és emlőrák – megelőzésében és a daganattúlélésben, illetve az autoimmum betegségek elleni küzdelemben is.1

Emellett dr. Takács István szerint köztudott még az is, hogy a D-vitamin megfelelő szintje hatással van a termékenységre és a magzat egészségére, így az kismamáknak és a gyermekvállalás előtt állóknak is nagyobb figyelmet kell fordítaniuk erre, és a terhesvitamin fogyasztása mellett szükséges kiegészítőt szedniük.2

A D-vitamin pótlására javasolt napi dózis nem változott a 2021-ben megfogalmazott ajánlásban. Újdonság azonban, hogy a szükséges mennyiségű vitamint akár heti egy alkalommal (14 ezer NE) vagy havi egyszeri adagban (60 ezerNE)  is lehet pótolni (egy egészséges, normál súlyú felnőtt 2000 NE vitaminigényével számolva). 1

„Nincs szükség ennél magasabb napi adagolásra, kivéve a súlyos COVID-19 betegség alatt, amikor 5 napig 12 ezer NE-et, utána 4000 NE-et kap a beteg a kórházi tartózkodás ideje alatt, és ezzel telítik a D-vitamin raktárát, ezért hívják ezt telítő dózisnak” – magyarázza a professzor.1 Már a konferencia szerevezése idején ismert volt, hogy összefüggés állhat fenn a D-vitamin hiány és a súlyos COVID-fertőzés kapcsán.

A magyar D-vitamin konszenzus szerint őszi és téli hónapokban mindenkinek ajánlott a D-vitamin kiegészítés továbbra is.

Korcsoport Egy napra javasolt dózis Biztonságosan bevihető mennyiség
egy napra eső felső határa
Csecsemők 400 - 1000 NE 1000 NE
Gyermekek (1-6 év) 600 - 1000 NE 2000 NE
Gyermekek (6 év felett) 600 - 1000 NE 2000 NE
Serdülők 800 - 1000 NE 4000 NE
Felnőttek 1500 - 2000 NE 4000 NE
Túlsúlyos felnőttek 3000 - 4000 NE 4000 NE
Terhes nők 1500 - 2000 NE 4000 NE

 

Dr. Takács István kitért arra is, hogy az elmúlt években 3-5-szörösére nőtt a D-vitamint fogyasztók aránya, ám sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a túl nagy dózis (napi 6-10 ezer NE) hosszú távon akár egészségkárosító hatású is lehet.1 A túladagolás tünetei lehetnek: émelygés, hányás, étvágytalanság, szomjúság, gyakori vizelési inger, fejfájás, feszültség, gyengeség. Szélsőséges esetben vesekő, vesekárosodás is lehetséges, mivel a túlzott D-vitamin fogyasztás megnöveli a vizeletben a kalcium koncentrációt.

35%-os kedvezmény vitamin és ásványi anyag készítményeinkre!

Szerezd be a vitamin és ásványi anyag kiegészítőinket 35%-os kedvezménnyel a VITAMINBLOG kód használatával, és érd el fitnesz céljaid a Myprotein támogatásával!

Tanulság

A D-vitamin olyan esszenciális tápanyag, amely segíthet az immunrendszer, a csontok és a létfontosságú szervek egészségének megőrzésében. Táplálkozásunk révén nem lehetséges kellő mennyiségű D-vitaminhoz juttatni szervezetünket, így a kiegészítők fogyasztása fokozottan ajánlott, különösen az őszi-téli hónapokban.  Fontos azonban, hogy a csomagoláson jelzett útmutatás szerint és a konszenzus által ajánlott szempontokat figyelembe véve fogyaszd, elkerülve így a túladagolás veszélyeit. A megfelelő dózis meghatározására, valamint a D-vitamin hiány gyanúja esetén ajánlott vérvétel alapján D-vitamin szint mérést végeztetni, és kérdéseid, kételyeid kapcsán háziorvosodat felkeresni.

Ne felejtsd, a VITAMINBLOG kód használatával 35%-os kedvezménnyel szerezheted be a vitamin és ásványi anyag kiegészítő oldalon található termékeket.

Táplálkozás

A D-vitamin hatása, forrása és hiánytünetei | Útmutató a D-vitamin fogyasztáshoz

A D-vitamin egy olyan esszenciális tápanyag, amely mindenki számára segíthet az immunrendszer, a csontok és a létfontosságú szervek egészségének megőrzésében. Tudj meg többet hatásáról és adagolásáról a cikkünkben!

 

Cikkeink kizárólag információs és tanulási célokra szabad felhasználni, és nem vehetőek orvosi tanácsnak. Ha kétségei vannak konzultáljon egészségügyi szakemberrel, mielőtt étrend-kiegészítőket használna, vagy jelentős változásokat vezetne be étkezési szokásaiban.

1. https://semmelweis.hu/hirek/2021/12/06/a-csonttoresek-megelozeseben-es-a-koronavirus-elleni-kuzdelemben-is-segit-a-d-vitamin/

2. https://semmelweis.hu/hirek/2021/03/22/friss-ajanlas-keszul-a-d-vitamin-hasznalatrol-a-semmelweis-egyetem-vezetesevel/

MyproteinHU
Író és szakértő
MyproteinHU profiljának megtekintése
myprotein