Ugrás a fő tartalomra
Edzés

8 millió cél | A szenvedélyért mindent – Peter története

8 millió cél | A szenvedélyért mindent – Peter története
Evangeline Howarth
Író és szakértő5 év Ago
Evangeline Howarth profiljának megtekintése

Közösségünk már 8 millió főt számlál. Titeket ünneplünk. A ti céljaitokat. Ebből a jeles alkalomból szeretnénk néhány inspiráló történetet bemutatni, melyek vásárlóinkról és az ő fitnesz céljaikról szólnak.

 

Fordította: Fazekas DánielPeter a Sussexi Egyetemen, sporttudomány szakon végzős hallgató. A fitnesz és az egészséges énkép kialakítása iránti elhivatottságáról mesél.
Peter története

„A fitnesz iránti szenvedélyemet a sportmúltamnak köszönhetem. Kipróbáltam magam a rögbiben és a fociban is, de mindkettőt sportsérülések nehezítették; általában az ujjam vagy a karom sérült. Végül, úgy döntöttem, hogy a súlyemelést választom, így ejtett rabul az erőemelés világa.

Csak ezután lettem szerelmese annak a sportnak, amit immár 3-4 éve töretlenül űzök, a testépítésnek.

Az edzések mennyiséget tekintve, nagy eséllyel túlzásokba esek, de mivel egyéni vállalkozó - és így a magam ura - vagyok, egyedül dolgozom, ezért a konditerem számomra nem csak a mozgás miatt, de a közösség miatt is nagyon fontos. Szeretek beszélgetni miután végeztem az edzéssel, megtudni, hogy kivel mi újság. Ez az a hely, ahol úgymond szocializálódom.

Amit edzőként megtanultam, az az, hogy nincs két egyforma test. Ami működik nálam, az nem biztos, hogy működik nálad, és nem feltétlenül működik annál sem, aki pontosan annyi kg és cm, mint én.

 

Mindenkinél más és más működik. Nekem 3 évre volt szükségem, amíg rájöttem, hogy mi az, amire az én szervezetem jól reagál, és mi az, amire kevésbé, illetve kimondottan rosszul.

 

Az egyik legkedvesebb ember számomra Chessie King. Chessie az, aki a saját tested elfogadásának fontosságát hirdeti. Nem számít, hogy hogyan nézel ki mindaddig, amíg jól érzed magad a bőrödben.

Véleményem szerint, nagyon fontos lenne, hogy a fitneszipar is igyekezzen küzdeni a kialakult társadalmi elvárásokból származó testkép ellen, és hogy az emberek elfogadják azt, hogy ami az egyikünknek „a” szép test, az a másikunk számára nem az.

Valószínűleg a testdiszmorfia gyakrabban fordul elő férfiaknál, mint nőknél. Lehet, hogy elfogult megállapítás, de inkább a férfiakra jellemző, hogy más embert látnak viszont a tükörben.

Mi, amikor rájuk nézünk, csak ennyit mondunk, hogy „Wow!”, ők pedig egyáltalán nem gondolják ezt a tükörképük láttán.

Peter története

Kezdetben az Instagramon voltam inkább jelen, de a képek, amiket az ember ott lát, szerkeszthetők és cserélhetők. Egy videót viszont nem lehet csak úgy Photoshoppal módosítgatni.

Elkezdtünk tehát videózni, és immár 4. hete, hogy elindult a YouTube csatornánk is „That’s The NRG” néven. Ez egy fitnesszel fűszerezett, életmóddal kapcsolatos YouTube-csatorna, amit a legjobb barátaimmal, Jermainenal és Lewisszal csinálunk.

 

A pozitív energiát hirdetjük, hogy bátorítsuk, ösztönözzük az embereket.

 

Megmutatjuk nekik, hogy mi mindent érhetünk el, hogy mit hogyan csinálnak mások, legyen szó saját testsúlyos edzésről (callisthenics), testépítésről vagy atlétikáról, mindenkinek megvan rá az esélye, hogy a sport szerelmese legyen, és hogy szeresse azt, amit csinál.

Nagyon sok influencer van, akiknek az a céljuk, hogy segítsenek másokon. Rengeteg jó ötletet gyűjthetsz be a közösségi médiából, de azt mondom, ne akarj egyből mindent.

Egy olyan szinten indulj el, amiről te is tudod, hogy képes vagy tartani, mivel a hosszú távú cél elérése fontosabb, mint a következő 2-3 hét.

 

A sporttudomány szak nagyban segített megérteni, hogy mire van igazán szüksége a testnek, főleg az edzést tekintve, hiszen ez sokkal inkább tudomány, mintsem csak biológia és táplálkozás.

Minden sportoló más, mint ahogy az is, hogyan képesek a legjobban regenerálódni. Segített megérteni azt, hogy nem csak az edzéstechnika a fontos, de a regeneráció is."

 

Evangeline Howarth
Író és szakértő
Evangeline Howarth profiljának megtekintése

Evangeline fiatal kora óta versenyszerűen sportolt. RYA minősített vitorlás oktatóként tisztában van vele, hogy mennyire fontos a megfelelő táplálkozás az extrém és állóképességi sportokban, mivel a Team GBR csapatában és az egyetemi első számú csapat edzőjeként és kapitányaként szerzett tapasztalatot.

Szabadidejében Evangeline szeret futni, különösen maratonokat. Hétvégén vízi sportokat űzve vagy a hegyekben túrázva találod. Kedvenc estéit HIIT edzésekkel vagy guggolásokkal tölti az edzőteremben, mielőtt összedobna egy jó fűszeres ételt, egy tonna zöldséggel - yum!

Evie tapasztalatairól itt tudhatsz meg többet.

myprotein