Ugrás a fő tartalomra
Edzés

8 millió cél | Elveszteni valakit a tökéletességre törekvés közben – Stephanie története

8 millió cél | Elveszteni valakit a tökéletességre törekvés közben – Stephanie története
Evangeline Howarth
Író és szakértő5 év Ago
Evangeline Howarth profiljának megtekintése

Közösségünk már 8 millió főt számlál. Titeket ünneplünk. A ti céljaitokat. Ebből a jeles alkalomból szeretnénk néhány inspiráló történetet bemutatni, melyek vásárlóinkról és az ő fitnesz céljaikról szólnak.

 

Fordította: Rózsa Zoltán

Ismerd meg a személyi edzőként dolgozó Stephanie testi és lelki egészséghez vezető rögös útját!
Stephanie története

„Néha megkérdezik tőlem: mit szoktál enni? Ilyenkor általában azt válaszolom, bármilyen ételt fogyasztok a megfelelő mértéktartásra ügyelve. Ezt azonban nem mindig gondoltam így. Korábban szigorú megszorítások jellemezték étrendem, és bizonyos ételeket fogyasztottam csak.

Ez egészen addig a pontig eszkalálódott, amíg kalóriadeficites étrendem következtében csak fogytam és fogytam. Folyamatosan, megszállott módon mértem az elfogyasztott ételek tápanyagtartalmát. Kizárólag csak a kalóriákra és tápanyagokra tudtam koncentrálni. Vannak olyan sportolók, akik számára a szigorú és önmegtartóztató attitűd nem jelent problémát. Én azonban nem tartozom közéjük.

 

Mikor visszatekintek korábbi szokásaimra, gyakran teszem fel magamnak a kérdést: Mi értelme volt?

 

Könnyű a megszállottjává válni egy étrendek vagy edzés módszernek, és azzal hitegetni magad, hogy működik és a céljaidhoz vezet. Nem akartam megváltoztatni étkezési és sportolási szokásaim, mert bizonytalan voltam a változtatások következményeit illetően. Tartottam attól, hogy az új étrend vagy módosított edzésterv következtében újra elkezd gyarapodni testsúlyom. Megriasztott a gondolat.

Kizárólag akkor étkeztem étteremben partneremmel, ha képes voltam az adott étel tápanyag- és energiatartalmát megismerni. Elvesztettem nyugalmam és elsírtam magam, ha valamiért képtelen voltam megtudni az elfogyasztott étel tápértékét és kcal tartalmát.

Folyton kevesebb kalóriát fogyasztottam, mint amire szüksége volt szervezetemnek és képtelen voltam saját magamban megbízni. Ha egy csaló étkezés mellett döntöttünk, és rendeltünk valamilyen ételt, szinte egyedül faltam fel az egészet az éhség miatt. Olyannyira éhes voltam, hogy szinte bármilyen ételt képes lettem volna megenni. Az ilyen étkezéseket követően erős bűntudatot éreztem, és önmarcangolva ilyen kérdésekkel bombáztam magam: hogyan lehettél képes mindezt megenni?

A koplalás következtében volt olyan időszak, amikor megszűntek menstruációs ciklusaim, és egy testzsír százalékot vizsgáló kép szerint kevesebb, mint 10%-ra csökkent a testemen található zsír mennyisége. Teljesen megszűnt a libidóm, amely a párkapcsolatom végéhez vezetett. Gondolataim kizárólag az edzések körül forogtak.

Beszűkült érdeklődésem miatt kizárólag a sportról és az étkezésről voltam képes beszélgetni.

 

Elkezdtem egy személyi edző tanfolyamot, hogy egy magasabb fokú képesítést szerezhessek. A képzés során a testkompozíció megvitatásakor rám mutatott az oktató, és azt mondta: neked tényleg 10% alatti a testzsír százalékod. Furán éreztem magam a kommentet követően. Hiába tudtam már korábban, hogy nagyon alacsony a testzsírszázalékom, azonban nem gondoltam volna, hogy ez másoknak is feltűnik.

 

Úgy gondoltam, hogy fitt és tónusos vagyok, hiszen látszottak a kockák a hasamon. Visszatekintve azonban megriaszt akkori külsőm, mert betegnek tűntem.

 

A tegnapi napon készítettem képeket a fizikumom jelen állapotáról, majd összehasonlítottam régebbi képekkel. Elsírtam magam a sokkoló különbség láttán. Ha úgy néztem volna ki akkor, mint most, valószínűleg szörnyen éreztem volna magam. 40-es a méretem, akkor 36-os voltam.

Nem törekedtem szándékosan a 36-os méret elérésére. A sporthoz és táplálékhoz fűződő egészségtelen kapcsolatom akkor kezdődött, amikor Bournemouth városba költöztem. Gyakran kezdtem el az edzőterembe járni, mivel nem találtam egyéb elfoglaltságot. Egyre több és több időt töltöttem a sportlétesítményben.

Miután elkezdtem látni a sporteredményeket, úgy döntöttem szeretnék nehezebb súlyokat megmozdítani, és erősebbé válni. Jelenleg is ez a célom, most már azonban tudom, hogy ehhez sokat kell ennem.

Stephanie története

Szerintem a közösségi médiának szerepe van abban, ami történt, mert rendszeresen találkoztam olyan posztokkal, amelyek idealizálták és népszerűsítették a súlyvesztést.

 

Úgy gondolom, hogy azokra a fiatal lányokra, akik nem elégedettek megjelenésükkel, igen negatív hatást gyakorolhat a közösségi felületeken piedesztálra emelt, egészségtelen testkép. Riasztó ez a negatív hatás!

 

Úgy tapasztalom, hogy egy pozitív trend figyelhető meg ezeken a felületeken mostanában. Megjelentek olyan személyek, mint Alice Liveing, aki egy népszerű személyi edző. Erős és atletikus, de nem rejti véka alá, hogy üdülés közben egy hosszabb, 6 napos pihenőt tart.

Ezen pozitív trend részeként, egyre többet találkozni olyanokkal, akik a sport és egyéb tevékenységek közötti egészséges egyensúlyra helyezik a hangsúlyt. A sportolás és egészséges étkezés mellett törekedni kell arra, hogy általános elégedettségedet megőrizd.

 

Nem kell mindnyájunknak a tökéletes kocka has elérésére törekedni!

 

Állapotom súlyosbodása következtében volt olyan időszak, amikor szinte semmit sem ettem.  Elvesztettem nagymamám és nehezen tudtam feldolgozni a hiányát. Ez volt az első alkalom, amikor egy közeli hozzátartozó halálával kellett szembenéznem. Nagyon szoros kapcsolatot ápoltam a nagymamámmal, és rövidesen halálát követően édesanyám is majdnem elhunyt. Több, mint egy héten keresztül kómában volt, és tisztázatlan volt, milyen betegségtől szenved.

Érzelmileg elzárkózom, és megfutamodok az ilyen helyzetektől, mivel nem tudom, hogyan kezeljem őket. Pótcselekvés gyanánt elkezdtem enni. Kórós mennyiségű ételt fogyasztottam. A szüleim felfigyeltek új étkezési szokásomra, azonban nem tettek semmilyen megjegyzést. Étkezési problémáimat követően pozitív változásként élték meg, hogy újra rendszeresen táplálkozom.

Az evéssel töltött napot követően, reggel felkeltem, és edzeni indultam. Posztoltam edzésem részleteit Instagram oldalamra. Meg tudom mutatni azt a képet, ami ekkor készült, jól láthatóan puffadt az arcom az előző nap fogyasztott nagy mennyiségű cukortól. Könnyedén felismerem azt a képet a puffadt arcomról.

Lefoglaltam saját magam részére egy két hetes all-inclusive üdülést, amely magába foglalta a reggeli, ebéd és vacsora étkezéseket is. Az egyik szélsőségből átcsaptam a másikba. Egy  ilyen üdülés alkalmával lehetőségem nyílt újratanulnom az étkezéshez fűződő megfelelő viszonyt.

Sikerült megtanulnom, hogyan merítsek élvezetet az étkezésekből. Nem kínoztam magam olyan kérdésekkel, mint: vajon eléggé egészséges ez? Illetve nem faltam fel az összes ételt, amire csak szemet vetettem és nem éreztem magam rosszul habzsolást követően.

Törekedtem megváltoztatni egészségtelen hozzáállásom az étkezéshez. Megértettem, hogy kizárólag én változtathatom meg rossz étkezési szokásaimat. Előttem volt a sok étel, és kizárólag rajtam múlt, hogyan döntök.

Tartottam a kapcsolatot a szüleimmel, és közöltem velük, hogy minden rendben volt velem azon a napon. Édesanyámnak az írtam: nem fogod elhinni, butaságnak hangzik, de hagytam egy darab kenyeret a tányéromon.

A szüleim borzalmasan aggódtak értem, de nem akarták kifejezni félelmeiket, mert úgy gondolták, hogy szokatlan étkezési szokásaim a fitnesz életem részét képezték. Nos, részben igazuk volt, a fitnesz életem részét képezte, azonban én korántsem voltam egészséges.

Jól esik megosztani a történetem és megosztani másokkal milyen nehézségekkel kellett szembenéznem. Sokszor nem is gondolnád, mások milyen rejtett problémákkal küzdenek.

 

Közösségi média felületeimen megosztott posztjaimban büszkén mutattam követőimnek kocka hasam, de valójában szomorú voltam tönkre ment párkapcsolatom és családi problémáim miatt. Nevetséges!

 

Jelenleg élvezem a testmozgást, és azt, hogy egyre erősebb vagyok. Azonban nem kell, hogy megszállott legyek. Nem vagyok versenysportoló. Amennyiben bikini kategóriában induló versenyző lennék, számolnám a makrotápanyagokat, de én csupán egy lelkes sportoló vagyok, aki törekszik egészséges lenni. Ehhez pedig nincs szükségem ilyesmire.

A partneremmel nagyon sokáig nem kommunikáltam. Miután ismételten felvettük a kapcsolatot, azt mondta, hogy újra az a személy vagyok, aki voltam korábban.  Véleménye szerint, ismételten vidámnak tűnők és kevésbé szorongok. Azt mondta, újra az a személy vagyok, akibe beleszeretett.

Ne dőlj be mindennek, amit a közösségi médiában látsz.! Kérlek, inkább fókuszálj saját magadra, és ha úgy érzed, önértékelési problémáid vannak, beszélj valakivel! Könnyű alábecsülni a segítséget és a megkönnyebbülést, amit egy nyitott beszélgetés és a problémáid megosztása jelenthet.

Barátaid, családod és környezeted támogatását azért élvezheted, mert egy csodálatos személy vagy! Feldühít a gondolat, hogy vannak mások, akik hasonló problémákkal kell, hogy szembesüljenek, mint én.

Fogadd el önmagad, és elégedj meg saját kvalitásaiddal!”

 

Evangeline Howarth
Író és szakértő
Evangeline Howarth profiljának megtekintése

Evangeline fiatal kora óta versenyszerűen sportolt. RYA minősített vitorlás oktatóként tisztában van vele, hogy mennyire fontos a megfelelő táplálkozás az extrém és állóképességi sportokban, mivel a Team GBR csapatában és az egyetemi első számú csapat edzőjeként és kapitányaként szerzett tapasztalatot.

Szabadidejében Evangeline szeret futni, különösen maratonokat. Hétvégén vízi sportokat űzve vagy a hegyekben túrázva találod. Kedvenc estéit HIIT edzésekkel vagy guggolásokkal tölti az edzőteremben, mielőtt összedobna egy jó fűszeres ételt, egy tonna zöldséggel - yum!

Evie tapasztalatairól itt tudhatsz meg többet.

myprotein