Ugrás a fő tartalomra
Nagykövetek

Michael Bisping | MMA edzés egy bajnokkal

Michael Bisping | MMA edzés egy bajnokkal
Rózsa Zoltán
Cikk és tartalomíró6 év Ago
Rózsa Zoltán profiljának megtekintése

A Ciprusi Köztársaság területén született és az Egyesült Királyságban nevelkedett Michael Bisping egy méltán ismert MMA harcos, aki számos UFC megmérettetésen elért eredményei alapján vált széles körben ismertté. Az alábbi cikkben megismerheted sport sikertörténetéhez vezető életútját, az általa alkalmazott edzés metódusokat és az ehhez kapcsolódó sport gondolatiságát és étrendjét.

Michael Bisping útja a sikerhez

Bisping hat éves korában kezdte el dzsúdzsucu (jujutsu) edzéseit, így a sport gyermek éveitől kezdve fontos szerepet játszott életében. 15 éves korában vett rész az első olyan sporteseményen, ahol kevert harcművészetekhez hasonló szabályrendszernek megfelelő módon mérték össze képességeiket a versenyzők.

Három évvel első amatőr versenyét követően Mike úgy döntött, hogy az MMA helyett boksz, kick-boksz és karate sportágában folytatja tovább a kezdetektől fogva ígéretesnek tűnő sport pályafutását. Rövid, azonban eredményes kick-boksz karrierje során sikeresen megnyerte a North West Area és a Pro British pehelysúlyú címeket.

Kitartó és eredményes sporttevékenységének hála az UFC történetének egyik legkiemelkedőbb középsúlyú harcosává vált. Olyan kimagasló eredményeket tudhat magáénak, mint Eric Schafer legyőzése a UFC 66 alkalmával vagy Luck Rockhold szemben aratott győzelme a UFC 199 alkalmával idén júniusban. Habár bajnoki címét elvesztette és vereséget szenvedett Georges St-Pierre kanadai harcossal szemben, sport karrierjét mindenképpen folytatni szeretné. A vereségét követő interjúkban számot adott jövőbeli sport terveiről. A cikk megírásának pillanatában Michael Bisping mérlege 39, amelyből 30 győzelmet, és mindössze 9 vereséget tudhat magáénak.

Eddz úgy, mint egy bajnok!

Az olyan kimagasló sportteljesítmény eléréséhez, mint egy UFC középsúlyú bajnoki öv megszerzése, pontosan megtervezett és keményen elvégzett edzésekre van szükség.  Az MMA-hoz hasonló menetekre osztott küzdősportokban kulcsfontosságú mind a fejlett erő és állóképesség,  mind a magas intenzitású erőkifejtés rövid időintervallumokban. Küzdősportolóként a technikai edzések mellett elengedhetetlen a dinamikusság, a jó erőnlét és a gyorsaság fejlesztése is. Michael Bisping legutóbbi összecsapása előtt így nyilatkozott felkészüléséről.

Az erőfejlesztő és kondicionáló edzések rendszeresen részét képezik versenyfelkészülésemnek. Jelen ellenfelem fejlett küzdőtechnikával rendelkezik, így felkészülésem szerves részét képezi a birkózás és a földharc technikám fejlesztése. Továbbá rendszeresen 4 mérföldet futok emelkedőn állóképességem megtartása érdekében.

Számos nagy népszerűségnek örvendő, ismert UFC harcos büszkélkedhet átlag feletti guggolás, felhúzás vagy fekvenyomás egy ismétléses maximumokkal.  Azonban szemben az erősportolókkal, az MMA harcosok számára kevésbé jelentőségteljes a kifejezetten erő-specifikus edzés, hiszen a körökre bontott küzdelmek során hosszabb időintervallumban kell nagy teljesítményt nyújtaniuk. Mike Bisping az alábbi módon nyilatkozott legutóbbi mérkőzésére való felkészüléséről:

Élvezem a kesztyűzést és kifejezetten kedvelem azt a mentális állapotot, amibe kerülhetek általa. Nagyon hasznosnak találom! A monotonitás nehezen elviselhető, azonban az különbözteti meg a férfit a fiútól, hogy a férfi képes megküzdeni saját határaival. Pontosan ezt teszem én is!

A jól megtervezett, progresszív, azonban változatos, kihívásokkal teli edzésterv az, amely küzdősportolóként leginkább hozzájárulhat teljesítményed optimális fejlesztéséhez. MMA harcosként nem erőszinted maximalizálása vagy izomtömeged lehető legnagyobb mértékben történő növelése a célod. Mike Bisping számára a súlyzós edzés végzésének célkitűzése a dinamikusság, az állóképesség és az általános erőszint fejlesztése.  Jó választás lehet az olyan köredzés, amely összeállítása során törekedsz a fenti kompetenciák leghatékonyabb fejlesztésére. Köredzés végzésekor hosszú perceken át ér folyamatos terhelés, akárcsak egy MMA összecsapás során. Edzésterved tartalmazzon komplex, több ízületet bevonó gyakorlatokat.

Michael Bisping 2017 Myprotein

Táplálkozz úgy, mint egy bajnok!

Mike csúcsteljesítményének elérésén egy egész csapat dolgozik, amely csapatnak tagja Dean Amasinge, aki egy mély ismeretekkel rendelkező sport-táplálkozástudományban jártas szakértő. Bisping intenzív erőnléti, kondicionáló és technikai edzései mellett, perszonalizált és alaposan megtervezett étrendje fontos aspektusa kimagasló sportolói sikereinek.

Csapatomban számos eltérő szakértő megtalálható. Dean, a sporttáplálkozási gurum, gondoskodik arról, hogy étrendem minden előttem álló kihívásra segítsen felkészülni. A 84 kilogrammos versenysúly elérése normál testsúlyomról gyakran nem könnyű. A súlyvesztés érdekében minimalizálom a verseny előtti szénhidrátbevitelem. Általában egy fehérje itallal és egy fél banánnal indítom a napomat. Néha reggelire fehérje palacsintát és banánt fogyasztok. Ebédre 170 gramm fehérjét és egy adag zöldséget eszek, vacsorára ugyanezt.

Mike Bisping komoly figyelmet fordít arra, hogy testét elássa szükséges makrotápanyagokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal.  A sportteljesítmény lehető leghatékonyabb optimalizálása mellett fontos számára szervezete egészséges működésének megőrzése. A pontosan megtervezett és személyre szabott étrend és edzésterv mellett komoly figyelmet fordít a megfelelő táplálékkiegészítő készítmények használatára is. Mike az alábbi módon nyilatkozott étrend-kiegészítő használatáról:

Versenyfelkészülésem alatt végzett kimerítő és megterhelő edzéseim mellett egészségem megőrzése nélkülözhetetlen. Habár étrendem kiegyensúlyozott, mégis fogyasztok étrend-kiegészítőket, például Alpha Men multivitamint, Myprotein Omega-3, Myprotein Chlorella tablettákat és edzés utáni fehérje turmixot.

Küzdősportolók számára is kifejezetten hasznos lehet a megfelelő táplálékkiegészítő készítmények használata. Segíthetnek a sportteljesítmény fokozásában, az általános jó közérzet megőrzésében, az egészség fenntartásában és a regeneráció segítésében. Az étrend-kiegészítők használata mellett természetesen alapvető fontosságú a helyes, céljaidnak megfelelő étrend és a rendszeresen végzett, megtervezett edzésterv követése. Sportteljesítmény centrikus és energia-állóképesség centrikus terméklistáinkról megtalálhatod a te céljaidnak leginkább megfelelő termékeket. Ahhoz, hogy a számodra leginkább megfelelő étrend-kiegészítő kombinációt megtaláld, tisztában kell lenni sporttevékenységed céljával és a kiegészítőkészítmények hatásával. Ahhoz, hogy a te céljaid támogatásához legideálisabb termékeket választhasd, a fenti két csoportot kell összevetned.

A szellemi hadviselés területén Bisping jelentős előnyökkel rendelkezik a legtöbb ellenfelével szemben. A világ legjobbjaival szemben vívott testi küzdelemre való felkészülés kimerítő a testnek és az elmének egyaránt. Sok küzdősportoló végez a megmérettetés előtt és után rituálékat. Ilyen rituálé lehet a relaxáció célú légzőgyakorlat, csaló étkezés, speciális nyújtás vagy a pihenés egyéb módja.

Nincs semmi ahhoz fogható, mint mikor hazatérsz a feleségedhez és gyermekeidhez, ledőlsz a kanapéra és kikapcsolódva nézel egy filmet a nehéz edzéssel töltött nap után. Szeretek időt tölteni a családommal. Volt pár remek családi nyaralásunk idén, amelyek segítettek abban, hogy a sportcéljaimra tudjak fókuszálni. Elutaztunk Tájföldre és Hawaii-ra. Nem vagyok babonás személy. A mérlegelést követően mindig olasz étterembe megyek, hogy a harc előtt elegendő szénhidrátot tudjak fogyasztani. Edzést vagy egy meccset követően imádok stake-et fogyasztani és még a regenerációban is segít!

Egy jól összeállított edzésprogram kellő mennyiségű időt enged az edzések közötti regenerálódásra. Hiszen a hosszútávú, folyamatos fejlődés eléréséhez muszáj elkerülni a túledzettség állapotát. Így a pihenőnapok megfelelő számban történő beiktatása lehet a sikerhez vezető út egy fontos lépcsőfoka. A megedzett izmoknak és a központi idegrendszernek egyaránt szüksége van a regenerálódásra ahhoz, hogy újra intenzív terhelésnek terhesük ki őket.

Michael Bisping az Egyesült Királyság legsikeresebb és egyik legtehetségesebb UFC harcosa aki várhatóan számtalan izgalmas küzdelemben fog részt venni a következő évben. A Myprotein egész csapata drukkol a legjobb sportteljesítmények eléréséhez.

Rózsa Zoltán
Cikk és tartalomíró
Rózsa Zoltán profiljának megtekintése
A sport gyermekkorom óta szerves részét képezi életemnek. Írásaim elsődleges célja a táplálkozástudomány és testmozgás fiziológiájának megosztása közérthetően és szórakoztatóan. Cikkeimben komoly hangsúlyt fektetek arra, hogy állításaim ne csak személyes tapasztalataimat, de a sporttudomány legfrissebb álláspontjai is igazolják.
myprotein