Ugrás a fő tartalomra
Táplálkozás

Nehézségeid akadnak a nassolással? Kutatások bizonyítják, hogy az edzés erre is megoldás lehet!

Nehézségeid akadnak a nassolással? Kutatások bizonyítják, hogy az edzés erre is megoldás lehet!
Lauren Dawes
Író és szakértő5 év Ago
Lauren Dawes profiljának megtekintése

Olvasási idő: 2 perc Fordította: Fazekas Dániel

Ha Te is könnyen engedsz a csábításnak, ha nasiról van szó, jól figyelj! Van remény!

Egy friss, az International Journal of Obesity-ben publikált tanulmány szerint a testmozgás igenis jótékony hatással van az étkezési szokásaink, azon belül is az étrendünk betartására úgy, hogy mi azt akár észre sem vesszük.1 Jó hír mindazok számára, akiknél az „mega” kiszerelés is el-elfogyogat.

Az amerikai tanulmányban 2680 Houstoni és az Alabamai Egyetemekről kiválasztott, 18 és 35 év közötti részvevőt vizsgáltak. A tanulókat 2 csoportra bontották, azokra akik egyáltalán (vagy 30 percnél kevesebbet egy héten) sportolnak rendszeresen; illetve akik nem követnek –kimondottan- egészséges étrendet.

A vizsgált időszakban 15 hetes edzéstervet írtak elő nekik, és jellemzően aerob edzéseket végeztek, olyan eszközökkel mint a futópad, szobabicikli és elliptikus tréner. Minden alkalommal pulzusmérővel mérték az intenzitást, illetve edzés megelőzően és követően is kitöltöttek egy bizonyos „étkezési gyakoriságot” mérő kérdőívet.

nassolás vs edzés

Mindez idő alatt a 4335 étkezési feljegyzés, a hozzátartozó 102 különböző élelmiszerrel, elegendő volt ahhoz, hogy a következtetést levonhassák. Az eredmények azt mutatták, hogy az edzést követően egyértelműen csökkent a nassolások száma, továbbá ebből kiindulva arra is rámutattak, hogy a gyakoribb testmozgás még inkább visszaszorítja és szabályozza azt.

Félidőnél, azaz a 7. hétben a kutatást végzők megállapították, hogy a tanulók nagyobbik hányada már szívesebben választotta a gyümölcsöket, zöldségeket és sovány húsokat, mint az azelőtt jobban preferált egészségtelenebb gyorsételeket és üdítőitalokat.

Megjegyzés: annak ellenére, hogy az étrendjük megváltoztatását nem írták elő, mégis az egészségesebbet választották.

Még egy indok, hogy leporoljuk azokat az edzőcipőket és adjunk egy kis pörgést a szívünknek, igaz? Akár az edzőtermet választjuk, akár a futást a friss, tavaszi levegőn, sőt biciklire is pattanhatunk a busz helyett, mind-mind javunkat fogja szolgálni, ha szeretnénk diétázni, egészségesebb étrendet követni.

Talán majd ez lesz az a tanulmány, amely segít alátámasztani azt a feltételezést, miszerint igen szoros kapcsolat van a testmozgás és az étvágyfokozó, illetve -csökkentő hormonok termelése között. Példának okáért, egy European Journal of Applied Physiology-ban megjelent tanulmányban 12 huszonéves férfi vizsgálata, azt az eredményt hozta, hogy az étvágyuk nem csak az anaerob és aerob edzés ideje alatt csökkent – illetve múlt el-, de az edzést követő 2 órában is alább maradt.2

Tehát nem csak annak az esélye nőtt meg, hogy elutasítóbbak leszünk egy-egy édesség láttán egy kiadós futás után, de lehet, hogy egyáltalán nem is fogjuk azt kívánni.

Ugye megmondtuk, hogy van remény?

Cikkeink kizárólag információs és tanulási célokra szabad felhasználni, és nem vehetőek orvosi tanácsnak. Ha kétségei vannak konzultáljon egészségügyi szakemberrel, mielőtt étrend-kiegészítőket használna, vagy jelentős változásokat vezetne be étkezési szokásaiban.

  1. Joo, J., Williamson, S. A., Vazquez, A. I., Fernandez, J. R., & Bray, M. S. (2019). The influence of 15-week exercise training on dietary patterns among young adultsInternational Journal of Obesity, 1.
  2. Deighton, K., Barry, R., Connon, C. E., & Stensel, D. J. (2013). Appetite, gut hormone and energy intake responses to low volume sprint interval and traditional endurance exerciseEuropean journal of applied physiology113(5), 1147-1156.
Lauren Dawes
Író és szakértő
Lauren Dawes profiljának megtekintése

Lauren Angol irodalom szakon végzett. Mindig is szerette az úszást, az elmúlt években fedezte fel a súlyzós edzésben rejlő lehetőségeket és sokat szeretne fejlődni még a heti hot jóga óriáin is.

Hétvégén szeret főzni és szívesen kipróbál új recepteket lakótársaival - különösen azért, hogy le tudja magáról rázni a berögzött egyetemista szokásokat, hogy gyorsan elkészíthető, túlélő tésztákon él. Ezen felül határozottan hiszi, hogy fontos megtalálni az egyensúlyt az edzőterem és a szórakozás között.

Tapasztalatáról megtudhatsz többet itt.

myprotein